FIGYELEM! Változás a színház műsorán: a Diploma után bemutatóját a meghirdetettel ellentétben 13-án szombaton este 7 órától tartják. A színház a nézők megértését kéri.
Új bemutatót tart január
13-án a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Pozsgai Zsolt - Pinczés István -
Apostolache Zénó: Diploma után című rock-musicaljének ősbemutatójára a
színház Nagytermében kerül sor este 7 órai kezdettel.
Az előadást Pinczés István rendezésében viszi
színre a társulat, akinek nevével már találkozhatott a sepsiszentgyörgyi
közönség: a Tamási Áron színház egyik nagy sikerű zenés produkcióját, a Godspell
című musicalt jegyezte rendezőként 1996-ban. A Diploma után című
darab szövegkönyvét Charles Webb The Graduate című regényének motívumai
alapján Pozsgai Zsolt budapesti dramaturg, drámaszerző írta, a dalszövegeket -
az előadásban felcsendülő közel két tucat beat-sláger szövegét - az előadás
rendezője, Pinczés István fordította magyarra.
A Diploma után egy pályakezdő fiatalember,
Benjamin Braddock történetét meséli el, aki aggódik ugyan saját jövője miatt,
de ahhoz az életpályához, amit családja rá akar kényszeríteni, semmi kedve
sincs. Bár az egyetemmel együtt bohém éveit is maga mögött hagyja, barátai
gondolatban vele maradnak és nem engedik kiszakadni abból a világból, amelyet
ők jelentenek számára. Élete még zűrzavarosabbá válik, mikor egy nála jóval
idősebb asszonnyal, apja üzlettársának feleségével, Mrs Robinsonnal kerül
szerelmi viszonyba. A zűrzavar azonban csak akkor lesz teljes, amikor Mrs. Robinson
lánya, a gyönyörű Emily is hazatér a főiskoláról.
Az előadás legfőbb vonzerejét ezúttal is zenéje
adja majd: a 60-as, 70-es évek rock-legendáinak dalai, a Simon and Garfunkel,
Beatles, Bob Dylan, Eagles, Rolling Stones vagy a The Doors dalai ebben a
szabadságról és szerelemről szóló történetben először szólalnak meg magyarul.
|