Heroin, kokain, marihuána, hasis, eksztazi, MDMA,
amfetamin, LSD, ilyen-olyan gombák...
Bukarest drogpiaca jónak mondható. Ebben bármelyik nyugat-európai
fővárossal bátran felveheti a versenyt. „Szer" bőven van, és ami a legfontosabb
viszonylag könnyen beszerezhető, már zsebpénzbarát áron is.
Na nem minden utcasarkon, de ha az "i know people who know people" elvet követed, akkor nagy valószínűséggel sikerül összeállítanod a piacon fellehető drogok árjegyzékét. Romániában a drogfogyasztás még exotikus "tevékenységnek" számít, amire a hatóságok enyhén patetikus kampányhadjáratai hívják fel a köz figyelmét. Főleg a tévé előtt söröző állampolgárokét, és nem a drogfogyasztóét, akinek igazából szüksége lenne rá. Bukarestben (is) a drogfogyasztók különböző kategóriáiról beszélhetünk: lepusztultak (heroinisták), pasztillázók (az. ún. diszkódrogosok), elitek (kokainisták) és a többiek (a hasis- és marihuána-szívók, vagyis a füvezők).
"Próbáltam abbahagyni...eljutottam a napi 30 metadonig."
Pár napos keresgélés, kérdezősködés és üres próbálkozások után sikerült megismerkednem a heroinista Silviuval. A Galati Piac mellett lakik, 25 éves, 1.80 magas és mindössze 60 kilogramm. Elmondása szerint a drogozást XI-ik osztályban kezdte el. "Jó líceumba jártam, de iskolatársaim java csavargó volt. Két haverommal kezdtük el szívni, de már három hónap után vénába lőttünk."
Története tipikus heroinista történet. Környezet, hülyeségből kipróbálás, függés. Silviu hét éve függő, eddig kétszer próbált kiszállni. "Nem feküdtem be a kórházba, de metadon-kezelést folytattam a leszokásért (a heroin-függőséget ezzel kezelik). Kemény volt. Eljutottam a napi harminc metadonig. Szarabbul voltam, mint a szertől. Silviu hajlandó megmutatni, honnan szerzi az árut. Taxival a Ferentari irányába megyünk. Célállomásunk a Tunsu Petre utca, de csak lenne, mert a sofőr nem hajlandó odavinni minket. Gyalogosan folytatjuk hát utunkat. Pár lépés után valaki gyomorszájon vág... Nem hittem, hogy léteznek még ilyen negyedek Bukarestben. De ez is Marean (az V. ker. polgármestere) Bukarestjéhez tartozik. Sivár gettók, kóbor kutyák, ablakból kihajított szemét. A mini-parabola antennák számából ítélve az az érzésem, hogy a kábeltelevízió-társaságok is kerülik a környéket. Az utca egyik oldalán házsor, a másikon négyemeletes blokk gettó. Az utca közepén zenészek épp halottat búcsúztatnak. Gyászra nincs időm, annál sokkal jobban félek. Kutyaként követem vezetőmet. Vegytiszta Tarkovszkij. Akik egyszerűen nem értik a bukaresti negyedek hip-hop együtteseinek egyébként silány szövegeit, javaslom sétáljanak el a Tunsu Petre utcába, mert lehet, hogy radikálisan megváltozik eddigi véleményük. Silviu bemegy egy gettó házba. Tíz perc múlva sietve érkezik. Ködös szemeibe szokatlan csillogás költözött. Boldog, már amennyire egy lecsúszott alak boldognak nevezhető. Borsónyi kis adagokat hozott, karamellcukorka papírjába csomagolva. 160 RON-nal szegényebb lett, de ez nem számít. Az úton mesélni kezd. "A lakásból mindent eladtam. Csillárokat, szőnyegeket, horgászfelszerelést... mindent. A tévétől szabadultam meg legelőször", mondja. A túladagolás (szerintem reális) veszélyéről kezdem el faggatni. "Itt jó az anyag. Vannak helyek, ahol kapucsínóval, vagy agyag-porral keverik. De elárulok neked egy titkot. Nem akkor adagolod túl magad, ha túl sok anyagot lősz be. Mindenki tudja, mennyit bír meg. Akkor van gáz, ha erősebb anyagra állsz át. Sokkot kapsz, 30 fokos melegben is ráz a hideg, és véged. Na hát ez a túladagolás". Silviu tudja, hogy meg fog halni. Soha nem végzett kivizsgálásokat, de említést tett a barátairól, akik hepatatisz-C vírussal fertőzöttek. Elbúcsúzom Silviutól. Örülök a begyűjtött híranyagnak, de ugyanakkor szomorú is vagyok. Rendes fiúnak tűnt.
Egy vonalnyit a feles whisky-s pohárba
Másik adatközlő, egészen máshonnan. Elindultunk felkutatni az eksztazi-tabletta piacot. Összehoztak Dragoş-sal, egy 25 éves forma suhanccal. Tökéletes városi, sokat bulizik, járt Ibizán. Kezdőknek adjuk ki magunkat, és hogy ne fogjon gyanút, azt mondjuk, szeretnénk jól érezni magunkat. Mivel a mobilja állandóan csörög, gyorsan felsorolja a kínálatot. Ismerősök ajánlottak neki, ezért megbízik bennünk. Van eksztazija, MDMA kapszulája és ketaminja. Ez az ember egy mozgó gyógyszertár. 60 RON egy eksztazi tabletta, 250 RON egy gramm MDMA, és 100 RON a különleges k, a ketamin. "Figyelj, haver, a legnagyobb hülyeség, ha kokainra állsz rá. Az MDMA sokkal jobb, és sokkal tovább hat. Teszel egy vonalnyit a feles whisky-s pohárba, és reggelig mindenkit szeretni fogsz. A kokain csak félóráig hat, és utána kitör rajtad az idegbaj, és mindenkit ki akarsz nyírni."
Miközben a MDMA kapszula működési elvét magyarázza, egy képzeletbeli dallamra táncol. Dragoş semmiképp nem nevezhető szakadtnak. Egész jó fej, majdnem szimpatikus, amikor olyan szenvedélyesen beszél a pasztillákról. Megígérjük, hogy amint kivesszük a pénzt a bankkártyánkról, átvesszük a 300 RON értékű árut, és ezzel (örökre) lelépünk.
"Kéne még egy kis fű"
Miután meggyőződtünk arról, hogy tényleg nagyon nehéz kokain-dílert találni, utolsó kísértésként megpróbáltunk egy fűárust felhajtani. Sasa Bukarestben élő külföldi egyetemista. Jövedelemkiegészítő tevékenységként marihuánát, és alkalmanként hasist árul. Egy gramm fű 60 RON, ugyanennyi hasis 50 RON. Haját tincsekbe fonva hordja, és nagyon békés természetű. Egy igazi Rastafari. "Ez igazi áru. Nem olyan, amit egyesek árulnak, és akik minden disznóságot beletesznek a hasisba. Nálam, amennyire lehet, minden természetes". Az üzletet 120 RON értékű árura megkötjük, majd megállapodunk abban, hogy két nap múlva találkozunk a Cişmigiu Park bejáratánál. Addigra az én anyagom is majdnem kész lett. (Hotnews)
