|
 Adrian Păunescu költő 1982-ben hosszú oldalakon keresztül
fejezte ki csodálatát és rajongását a diktátor iránt. A Cotidianul a teljes
szöveget közli, a Mirela Corlatan által készített interjúval együtt.
(kép: cotidianul.ro)
A tíz oldalas levél csak úgy hemzseg a szuperlatívuszoktól:
„Már régóta önhöz intézem szavaim, és már régóta szeretem,
mert ön az én atyám, akire engedelmesen hallgatok, és egyike vagyok azon
keveseknek, akik terjesztik emberségről, becsületről és lélekről szóló üzenetét
a román kultúrában.”
„A mi országunk, szeretett Nicolae Ceaşusecu elvtárs, remek
kezekben van és tévedhetetlen adminisztrációval rendelkezik.”
A számos dicséret után, hasonló hangnembe Păunescu rátér a
lényegre: az általa szervezett Flacără irodalmi kör számára kér különféle
kiváltságokat: folyóiratot akar indítani, fesztiválokat akar szervezni, mert
úgy látja, a román kultúra nincs jó kezekben. Közben pedig a korszak neves értelmiségeinek
érdemeit hangsúlyozza.
A Cotidianul intérjút készített Păunescu költővel, hogy
elmesélje, miért írta ezt az ominózus levelet, különösképpen miért ebben a
hangnemben. Păunescu azt meséli, hogy az egészet kollégái és barátai
érdekében tette, így például Marin Sorescu, Andrei Pleşu, Gheorghe Zamfir és
mások számára szerzett kiváltságokat. Például Sorescut megmentette a
betiltástól. Közbenjárását nagyon sokan igénybe vették, ugyanis befolyása
akkora volt, hogy szinte bármit el tudott intézni. Mindezt pedig az
értelmiségiek érdekében tette, azért hogy a romániai kulturális élet színvonala
megmaradjon. Sértésként élte meg, hogy miután Pleşunak is segített, ő azt úgy értelmezte, mint megalázást, sőt kulturális miniszterként bűnbakot csinált
belőle, és kirakta akkori munkahelyéről (Contemporanul c. folyóirat).
Păunescu azt elmeséli, hogy nagyon jóban volt Nicu
Ceaşusecuval is, aki nagy zenerajongó volt, és a kortárs irodalmat is
támogatta. A költő számos verset és levelet írt a diktátornak, természetesen
mindannyi amolyan dicshimnusz. Most sem szégyelli őket, természetesnek tartja,
hogy ezt az utat választotta, hiszen csak így lehetett bármit is elérni abban
az időben. Sőt, ennél tovább megy: elismeri, hogy ő valóban szerette
Ceaşusescut, ma is szereti, és csak azért bírálja, amiket már akkor is a
diktátor hibáinak látott, ilyen volt a gondolkodás és a szólás szabadságának
korlátozása. Vagyis a levél patetikus hangneme nem álca, valódi érzelmeket
tükröz. Illetve ezt nem tudhatjuk pontosan, mert arra kérdésre, hogy a levél
minden része őszinte-e, Păunescu felháborodik: senki nincs joga megítélni, hogy
25 évvel ezelőtt milyen érzelmekkel írta ezt a levelet, éppen ezért erről nem
is hajlandó beszélni.
Az interjú végén a költő azt mondja, manapság leginkább az
bosszantja, hogy a régi rendszerről, annak embereiről végzett kutatások és az
úgynevezett leleplezések egyoldalúak: csak bizonyos dolgokat hajlandók
figyelembe venni, a kontextus vizsgálata például teljesen kimarad a kutatásból.
Arra kérdésre, hogy visszasírja-e azt rendszert, Păunescu azt mondja, hogy az
egypárt rendszer egyáltalán nem hiányzik, ellenben az jó volt, hogy az oktatás
teljesen ingyenes volt, hogy mindenki számára biztosítottak egy közepes
életszínvonalat.
(cotidianul.ro)
 |
