|
Mi a hasonlóság Erdély és Koszovó között? Elég-e a boldogsághoz egy független állam? Kik a frusztráltabbak, a szerbiai szerbek vagy a vajdasági magyarok? Alina Mungiu Pippidi jegyzete Koszovó függetlenné válásáról
Isten hozott, Koszovó!
Hány meg hány európai polgár töltötte sízéssel, korcsolyázással ezt a hideg februári hétvégét - miközben Európa térképén új állam született: Koszovó. Mégsem lepett meg az új állam születése senkit. Az egykori oszmán, majd szerb provinciát mindig albán lakosság lakta, és a 19. századtól többségben is tudhatták magukat.
A függetlenségi nyilatkozat november óta esedékes, azóta, hogy Hashim Tachi pártja megnyerte a választásokat. Thaci azért várt mindeddig, hogy a függetlenségi szándék ne erősítse a szerb nacionalistákat, a januári elnökválasztásokon ne az albán elszakadási szándék juttassa mandátmhoz a szerbeket. Ugyanebben az időszakban nyert Boris Tadic Szerbiában, a Nyugat által favorizált mérsékelt jelölt.
Koszovó függetlensége mindezek után egyetetlen dologtól függött: attól a csúcstól, amelyen Európa egyhangúan elismeri az új államot, rögtön az Amerikai Egyesült Államok hasonló döntése után. Ez a csúcs ma kezdődik, mivel Koszovó tegnap deklarált függ etlenségét.
Lesznek persze ellenzők, Koszovó sokáig olyan lesz, mint Tajvan. A világ országainak egy része elismeri, egy része pedig nem: függetlensége mégsem megkérdőjelezhető. Tulajdonképpen 1999 óta független ez az ország, igaz eredetileg ENSZ felügyelet biztosította a különállását, majd az ENSZ és a helyi önkormányzatok együttműködése erősítette az autonómiát.
Majdnem tíz év után Szerbia teljesen elvesztette az ellenőrzés jogát Koszovó felett, és csak a nagyon naív szemlélők hihették még, hogy a törött kancsó darabjai még összeilleszthetők.Két fontos kérdés tehető fel a tegnapi eseményekkel kapcsolatban.
Hogyan vált mindez lehetségessé?
A 21. században általában nem ismerik el a függetlenségre törekvő térségeket.
A következő kérdés: ez az utolsó leválási aktus a volt Jugoszlávia tagállamai részéről?
Gondolhatjuk, hogy vége ennek az elszakadási folyamatnak? Megpróbálok sorra válaszolni ezekre a kérdésekre.Koszovó függetlensége három ok miatt válhatott lehetségessé. Először is a koszovói nacionalisták nagyon következetesen akarták ezt az elszakadást. Másodszor: a szerb nacionalisták teljesen elzárkóztak az albán szándékok elől, élükön Milosevic-el mit sem törődtek a nemzetközi közösséggel.
Milosevic azt az autonómiát is megvonta Koszovótól, amelyet a rendszerváltás előtti Jugoszlávia biztosított, bezáratta az iskolákat, tömeggyilkosságokat követett el, családokat ölt meg, csak azért, mert felmerült a gyanú, hogy a családfő a Koszovói Függetlenségi Mozgalom tagja. A jugoszláv hadsereg a helyi nacionalisták provokációjára stupid módon reagált, civilekkel erőszakoskodott, mindaddig, amíg a helyi konfliktus nemzetközi konfliktussá nem vált. Az európai közvélemény érzékennyé vált, és felelősséget vállalt a szerbek által Koszovóban, a horvátok által Boszniában elkövetett tömeggyilkosságokkal szemben.
A harmadik ok pedig az, hogy Szerbia sorozatos hibáinak köszönhetően egyedül maradt a Nyugati táborban. 1998-ban, amikor a koszovói agresszió minden mértéket átlépett, még Oroszország és élén Jelcin is mosta kezeit. Szerbia még izoláltabbá vált, mint amilyen elszigetelt helyzetben volt Magyarország 1918-ban, amikor Erdélyt Románia, Vajdaságot pedig a szerb-horvát-szlován királyság javára vesztette el. (Koszovó - akkor sem volt hangsúlyosan az ország része.) A Koszovó-Erdély hasonlat nem is olyan távoli. Ahogyan Koszovó a szerbek számára, úgy Erdély is nemzeti bölcsővé vált a mohácsi vész után, amikor a török hódítás következtében Magyarország Erdély-méretűre zsugorodott. Az államalkotó szerbekhez hasonlóan, két évszázadon át a magyarok sem kerültek többségbe itt. A többségi nemzet - a román - sosem volt államalkotó Erdélyben (ha csak nem a Ceausescu propaganda történelemszemlélete szerint). Az osztrák-magyar monarchiáról való leválás, majd a román királysággal való egyesülés után vált lehetségessé a román többség autonómiája - úgy ahogyan azt ma a koszovói albánok is elérték.
A koszovói albánokban nem él a vágy az Albániával való egyesülésre - úgyhogy az én mesém és hasonlatom is eddig tartott.
Koszovó nem sokára inkább a Moldvai Köztársaságra hasonlít majd, hasonlóan a moldvai románokhoz, a koszovói albánok is rájönnek majd, hogy a saját ország nem jelent megoldást minden problémára. Isten hozta Koszovót a független országok táborába!
Ahogy figyeljük a nyugati vendégmunkából haza, Pristinába igyekvő albánokat, akik zászlókat vásárolnak, és az utcán ünnepelnek, nehéz nem saját 1918-as történelmi emlékeinkre gondolni. Mi már tudjuk, hogy az ünnep után jön csak a neheze. Koszovó munkaképes lakosságának 40 munkanélküli.
De legalább béke, az lesz?
Mi lesz, ha a szerbiai albán kisebbség (a Presevo völgyből), vagy ha a macedóniai albán kisebbség is csatlakozni akar, ha a cél a nagy-Koszovó lesz? (Nem, nem a Nagy Albánia, ahogyan azt egyesek megjósolták). A Nyugatnak megvannak a maga eszközei ahhoz, hogy mindezt megakadályozza. Macedónia jelölt ugyan az Uniós tagságra, de nem kész arra, hogy megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat. Arra vár, hogy az áprilisi, bukaresti csúcson meghívást kapjon a NATO tagságra. Ez a Macedón határok biztosítását, a törékeny ország stabilitását garantálhatja.
Vajdaság vagy Presevo bármely függetlenségi törekvését Európának és Amerikának el kellene utasítania, mint a szerb néppel szembeni ellenséges gesztust. A szerbek szomszédai, mondjuk a magyarok, semmiképpen sem bátoríthatják saját kisebbségeiket. (Ezek a kisebbségek nyílván frusztrálva érzik magukat, Koszovó sokkal többet ért el mint ők). Ugyanígy: Szerbiának semmiképpen sem szabad a koszovói szerb lakta sérületek leválását bátorítania, legfennebb az autonómiájuk megerősítésében segétkezhet. Ha mégis új régiók jönnek létre (Mitrovicában például), akkor csakis békés folyamatok révén alakulhat mindez így, semmiképpen sincs itt az ideje a drámai változásoknak.
Sokan huhognak most, de megalapozott okunk van azt hinni, hogy Koszovó kiválása az utolsó aktusa Jugoszlávia szétesésének.
Szomorú vég ez szerb barátaink számára.
Ha az Uniós csatlakozás helyett továbbra is csak saját nemzeti frusztrációjuk fenntartásán dolgoznak majd, még nagyobb árat fizetnek a történtekért. A kis-koszóvóiak jó kártyákkal játszottak - és nyertek. A jóisten tudja, mennyit szenvedtek mindaddig, amíg idáig eljutottak.
Amikor 2003-ban ENSZ felmérést készítettem Koszovóban három házból kettőben olyanokkal találkoztam, akik szenvedő alanyai voltak az 1998-as vérengzéseknek. Ne lehet kárhoztatni azokat az embereketk akiket falhoz állítottak, és ezért a Nyugattól kérte segítséget. Amikor először voltam Koszovóban teljesen lenyűgözött, mennyi amerikai lobogót láthattam. "Nagyon sokan próbáltuk rávenni az amerikaiakat a Balkán-rendezésére, de ez csak Önöknek sikerült" - mondtam akkori sofőrömnek, aki maga is az Albán Felszabadító Hadsereg tagja volt. "Valóban - mondta ő - de mi készek voltunk nagyobb árat fizetni mindezért." - válaszolta.
És meg is fizettek.Halottaik emléke miatt se bosszankodjunk azért, mert elérték a céljukat: független lett Koszovó. Úgyis hamarosan rájönnek, hogy nem a függetlenedéssel nem találtak rá a boldogság tikára
 |
