Elemzők szerint a legszembetűnőbb, hogy Orbán immár következetesen kerüli az offenzív megszólalást, látszólag nem kormány-kritikát gyakorol, nem törekszik  Gyurcsány diszkvalifikálására, hanem  alternatívákat fogalmaz meg. Önmagát fogalmazza meg, és fogalmazza újra alternatívaként.

Ez a retorika sem mentesíti azonban Gyurcsányt, vagy a kormányát: a Fidesz ellenlábasai az Orbán által megfogalmazott perspektívában páriákká, említésre sem méltóvá degradálódnak. A volt miniszterelnök lefokozta saját ellenfeleit, itt a győzelem immár nem a Gyurcsány feletti győzelemként határozódik meg, hanem a voksok megszerzésében. Ez az új, konszenzuális orbáni út lényege.

A Fidesz elnöke láthatólag nem „befelé", a párt és a tagság felé politizál, hanem kifelé. Ezzel folytatja azt az integratív politikát, amellyel a különböző társadalmi osztályokat igyekezett megszólítani és megnyerni az utóbbi években. Ez tette és teszi lehetővé, hogy „átvegye" a szocialisták politikai szerepét, jobboldali témává avassa a baloldali programokat: a társadalmi szolidaritás újrafogalmazásának a tervét, a szociális biztonság megteremtésének az ígéretét.

Ez a svédcsavar azért is különösen okos, mert az eddigi kormányzati ciklusokra az volt a jellemző, hogy a jobboldal tematizált, a baloldal pedig igyekezte kezelni az eléje állított kényszerhelyzeteket. Most azonban minden olyan téma, amely a közvéleményt Magyarországon foglalkoztatja az egészségügyi reformtól az oktatási reformig mind-mind a Gyurcsány-csomag elemei. Mégis a játszma jelenlegi mérlege az, hogy a szocialista kezdeményezéseket is a Fidesz értékeli, hasznosítja, úgy irányítja a közbeszédet ezekről, ahogyan azt a saját politikai érdekei megkívánják.

Az Orbán-féle „kifelé" politizálás lényege a párton kívüli, társadalmi konszenzus-politika. Ez a Fidesz megújulásának a titka: az eddig offenzivitása miatt sikeres párt tanult a bukásból, most a kompromisszumkeresés jegyében fazonírozza magát újra a magyar jobboldal. Ennek a fényében egészen más hangsúlyt kapnak a 2006 óta állandósult magyar politikai események. A jobboldali kezdeményezésként számontartott, és egyre népszerűtlenebb agresszió ellen maga a Fidesz lép fel. Abból profitál, hogy saját - vagy holdudvarába tartozó - utcai akcióival számol le. Többéves, nagyon rafinált és sikeres projekt.

Gyurcsány sokszoros hátrányban van. Ő volt az, akinek sikerült az offenzív Fidesz politikát visszavernie, akinek első és legfontosabb programpontja a konfliktus kerülő,  praktikus politikai gyakorlat meghonosítása volt. Konfliktuskerülésének és pragmatizmusának a következménye volt, hogy beköszöntött Magyarország legújabbkori politikai történetének legkonfliktusosabb korszaka. Pragmatizmusának pedig az eredménye az, hogy ma a legkonkrétabb szakpolitikai javaslatokból nőtt ki a legújabbkori magyar szociális demagógia. Szinte minden a visszájára fordult annak, amit a reform jegyében kezdeményezett.

Ennek a lefelé haladó spirálnak az egyik legfontosabb oka valószínűleg az, hogy amíg Orbán „kifelé" politizál, a társadalmi támogatás megszerzéséért (közben pedig szépen, csendben, alig láthatóan a Fidesz-el is leszámolt), addig Gyurcsány kénytelen-kelletlen még mindig belfelé, a szocialista párton belül taktikázik. Gyurcsány helyzete kísértetiesen hasonlít a Geoanaéra: mindkettejük sikere vagy bukása azon múlik, hogyan bánnak párttársaikkal.

Miközben Orbán az évértékelő beszéden sem foglalkozott természetes „ellenségével", a kormánnyal, hanem a népszavazási kampányszövegét mondta, aközben a Gyurcsány-kabinet azon taktikázik, hogyan lehetne ezt és a népszavazás következményeit a kormányátalakítással elfedni. Nem igyekeznek visszavenni a Fidesz által eltematizált ügyeket, láthatólag lemondtak arról, hogy a nehéz de többnyire szükséges intézkedéseket érthetővé és elfogadhatóvá tegyék. Most a találgatás arról folyik, kivel számol le Gyurcsány a kormányon és a párton belül, illetve arról, leszámol-e a párt Gyurcsánnyal.

Az előző választásokon oly sikeres „mi fiúnk" kép lekopott a miniszterelnökről. Azzal, hogy Orbán ignorálja (azaz okkal kerüli a Gyurcsánnyal való nyílt konfrontációt) a szocialista elnök is fontos erődemonstrációs lehetőségtől esik el. Új lehetőséget pedig, láthatólag nem keres. Leköti őt a mögötte álló mamutszervezet, és az azon belüli konfliktusok. Pedig a Fidesz sincs szervezetileg jobb helyzetben, Orbán politikai tőkéjét sem könnyű már semmilyen taktikával visszaszerezni. Legalábbis az eddig megszokott módszerekkel.

Az igazság Magyarországon azonban visszavonhatatlanul odakint van. Aki hangot szerez a társadalmi párbeszédben, és aki egyáltalán képes arra, hogy dialógusra bírja a konfliktusokba zárkózott társadalmat azé a politikai hatalom. De legalábbis a voks.

 - k.k.-

Hozzászólások (0)

Szóljon hozzá Ön is!

Név

Email

Cím

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés