Európai összehasonlító kisebbségkutatások közalapítvány
Ma 2010. 3. 11, csütörtök, Szilárd napja van. Holnap Gergely napja lesz.

Az erdélyi magyarság politikai vélekedései 2007 őszén

Nyomtatás E-mail
2007. 11. 29. 10:10

Magyari Nándor László 

Nem tudom, hogy a valóságban a közvélemény-kutatások nyilvánossá tétele mennyiben befolyásolja a választói magatartást, egy-egy konkrét esetben. Ha hinni lehet egy friss felmérésnek, akkor a választók alig valamivel több, mint 2 százaléka követi a közvélemény-kutatások alakulását, illetve véli úgy, hogy azok befolyásolják a szavazati  opciókat (Lásd a Curs 2007 szeptember-októberi felmérését )

Minden esetre nem szerettük volna "megzavarni", nem is a szavazókat, hanem a politikusokat, a nyilvánosságban szereplőket egy októberi közvélemény-kutatásnak a kampányt közvetlen megelőző időszakban, illetve kampányidőben való közzétételével.

            Most, hogy lejártak az EP-választások, talán eljött az ideje az elemzésnek és vélhetően hasznos lehet, legalábbis analitikus meggondolásokból, figyelembe venni a mért eredményeket. Adataink, természetesen nemcsak az éppen lejárt választásokra vonatkoznak, hanem további érdekesnek tűnő információval is szolgálhatnak. Több, kérdéskört, felmért témát szeretnék részletesebben is kielemezni a közeljövőben, de még ezt megelőzően az eredmények nagyrésze itt elérhető. Ezáltal hozzá lehet szólni, kérdezni lehet, stb. Remélhetőleg dialogikus alapon és interaktív módon segítve a tisztábban látást, a körültekintőbb elemzést és érvelést.

Adataink érvényességét a választási eredmények visszaigazolták, úgyhogy nyugton állíthatjuk: a mért további politikai szavazat-arányok, választói attitűdök, bizalmi indexek stb. is helyesek, illetve érvényesek lehetnek. (Lásd.: Helyhatósági kérdéskör, Országos politikai témakör, A romániai magyarság „belpolitikai" mezőnyének kérdései, EU-értékelés, Médiafogyasztás fejezetek).

            Figyelmünk, olyan - a rommagyar közösség esetében egyébként ritkán kutatott - jelenségek feltérképezésére is kiterjedt, mint: A rommagyar korrupció percepciója, A „szekusmúlt" megítélése, Nők a politikában.

 

A teljes tanulmány letölthető itt

Hozzászólások (8)add
...
Írta: Parászka Boróka , 2007. 11. 29.
Nagyon sok érdekes kérdés merül fel bennem ezzel a felméréssel kapcsolatban, szerintem érdemes lépésről lépésre haladni. Az első a szavazatok regionális megoszlása. Érzek valami tisztázatlanságot: az általános vélemény az, hogy az RMDSZ legjobban szervezett vidéke, propaganda szempontjából, Hargita megye. Valóban, itt volt a legnagyobb a szévétel. Ugyanakkor a Székelyföldet Tőkés-körzetként tartják nyílván. Valóban, itt volt a legnagyobb a részvétel. Namármost: vagy mégsem működik az RMDSZ propaganda úgy, ahogyan azt az urban legends nyílvn tartja, vagy Székelyföld eltőkésesdése az tulajdonképpen Udvarhelyet jelenti. (kérdés, hogy miért épp a püspöktől legtávolabbi vidék a legelkötelezettebb iránta? Messze lévő ember azt mond amit akar?) És a székelyföldi Tőkés szavazók, nem Verestóy és a Verestóy típusú RMDSZ protest szavazói?
...
Írta: Wolff , 2007. 11. 29.
Nos ez keginkább úgy igaz, az eredmények alapján, hogy Tőkés a Székelyföldi szavazók nélkül nem lenne sehol, de az RMDSZ sem. Viszont az RMDSZ több lábon áll. Amúgy szerintem leginkább "széki" szervezettségről van szó. Ahol az MPSZ/SZNT helyben szervezett és az RMDSZ képviselők, potentátok nem vállalják a konfliktust (Gyergyó, Kovászna megye), ott a szavazataik elmaradnak a potenciálistól, végül is ha az RMDSZ képviselő turnézik az ellenjelölttel, akkor miért ne szavazzanak rá. (Na meg ezek az emberek nem szokták a pártszervezetet arra használni, amire való egy kampányban. Szervezteileg ezek a leggyengébb részek.) Ja és persze ha nincs minőségibb sajtó, ha átengdeik a terepet a radikális hangúaknak, illetve ha a saját lap szemét, akkor ne sok jóra számítsanak.
...
Írta: Parászka Boróka , 2007. 11. 29.
Azt hiszem, feltétlenül tisztázni kell a Székelyföld reális politikai szerepét, és lehet, hogy ehhez a Nándiék féle felmérések fognak hozzásegíteni. Én azt gondolom, hogy a Székelyföld-kérdés, elsősorban az autonómia-szlengnek hála abszolút nincs a helyi értékén kezelve. Az erdélyi magyar politika "székelyföldül" beszél, miközben nem tudjuk, hogy ez a fajta kurzus mennyire hatásos Székelyföldön kívül, és mennyire hiteles Székelyföldön belül. Erdélyi magyar politikán értsd mindkét pártot.
...
Írta: csongi , 2007. 11. 30.
Székelyföldi szavazókkal vagy nélkülük, se Tőkés se az RMDSZ nem lenne sehol, ha kicsit nagyobb a román részvétel a szavazáson. Szerintem ezen kellene picit eltűnődni az uraknak, tekintettel a jövő évi választásokra. És persze, hogy gyengék a helyi vezetők (máshol is, nem csak harkovban), de kérdés, van-e kivel cserélni őket?
...
Írta: Parászka Boróka , 2007. 11. 30.
AZ RMDSZ listaállítás legnagyobb buktáját én is ebben láttam: az EP lista arról szólt, hogy nincs markáns politikusa a szervezetnek, az újak vagy nem jelentek meg, vagy nem tudtak megerősödni, a régiek semmit sem változtak, fejlődtek. Az intézményes fejlesztés mellett a személyes fejlődés sehol sincs. Nincs emberi tartalék.
Vasarhely
Írta: KCS , 2007. 12. 04.
A Magyari dolgozataban szakmai baromsagok vannak, azon kivul, hogy egy kozepesen gyenge szakdolgozat ize van!!! Magyari ur teveszti a standard devianciat a meres hibajaval, es ilyen hulyesegeket ir, hogy a minta az esetek 95 szazalekara reprezentativ. Ilyen baromsagokert a kozgazon barkit megbuktatnak elso evben. Magyari Nandor egyszer Csikban a helyi valasztasok napjan csinalt egy olyan exit pollt, amiben majdnem 20 szazalekot tevedett. Az tortenelemben meg nem volt ilyen... A mostani mericskelesbol pedig nem derul ki, hogy MN egyaltalan ismeri azokat a szokasos skalakat, amivel a politikai ideologiak elterjedeset merik. Javasolom, hogy forduljon Peter Laszlohoz vagy Magyari Tivarhoz szakmai tanacsert, avagy szociologis vagy kozgaz szakos diakokhoz!
Egy volt politologus, jelenleg kozgazdasz diak.
...
Írta: Parászka Boróka , 2007. 12. 04.
Ejnye Kedves KCs, hinni szeretném hogy Ön nem a megbuktatott diákok között van, bejegyzésének célja pedig még véletlenül sem a bosszú, vagy a személyeskedés. Nos, ha nem, akkor kifogásait kérem fogalmazza meg szakmaian, alaposan és no igen, kíméletlenül. Biztos vagyok benne, hogy tisztességes és alapos kritikára a szerző is tisztességes és alapos válasszal él majd. Itt jegyezném meg, hogy Péter és Magyari kollégákat szintén nagyrabecsülöm, és véleményükre - mint mindig - ez úton is számítok. És hát rendkívül érdekelne, hogy mit gondol Veres Valér és Kis Tamás is. Mondanék Tőkés-szociológust is, de nem is merek, szóljaton, ha véletlenül erre bóklászik smilies/wink.gif
Az iskolázott ember még nem feltétlenül úriember
Írta: JamaKing , 2007. 12. 15.
KCS... - az ilyen hozzászólásokhoz nem feltétlenül szükséges felsőfokú végzettséget szerezni, a helyi italboltokban két-három hónap alatt még cifrább dolgokra is megtanítják!
Szóljon hozzá Ön is!
quote
bold
italicize
underline
strike
url
image
quote
quote
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley

security image
Írja be a képen látható karaktereket


busy
 
Következő >
Ajánlott cikkek
Hozzáad: Digg Hozzáad: Del.icoi.us Hozzáad: Reddit Hozzáad: Yahoo Hozzáad: Blogmarks Hozzáad: Technorati Hozzáad: Spurl Hozzáad: Google Hozzáad: Blinklist Information
Dossziék
Republikon
Dossziék
Női
Faludi Akadémia
Friss hozzászólások
Közhelyek köztereken...
[b]"Csakhogy a hAlfirka.hu és a poet.hu irodalmis...
Közhelyek köztereken...
Bocsánat, elnézést, csak regisztrálnom kellett...
Közhelyek köztereken...
Köszönöm e szép, másodjára is megtapasztalt ...
Miért bátorítjuk a m...
Természetesen az nem hihető, hogy minden román ...
Francia regény Kőrös...
rabbit: A balszélen sincs humorérzék... Egyéb...
Miért bátorítjuk a m...
Kedves lám-lám! Áldott ortodox húsvétot kívn..
Miért bátorítjuk a m...
Menjetek dolgozni,és ne politizáljatok és olvas...
Miért bátorítjuk a m...
Nálunk ugye már kultúrtöténeti magasságokba ...
Francia regény Kőrös...
Van valami intriszting abban, ahogy A7 bekopopész...
Szülés. Élmény. Trau...
Az biztos hogy én soha nem fogok szülni! Durva d...
Bejelentkezés





Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!
Irodalom
Színház
Film
Látvány
Zene
Globmob
Népszerű cikkek
Hamlet.ro
Kultissimo
RSS csatornák

Szavazás honlapunkra
kocka28
Kapcsolatfelvétel | Támogatóink