|
Boros Kinga
Vannak
olyan, hagyományosnak eltervezett előadások, amelyeket
a játszóhely és a közönség
jobban meghatároz, mint bármilyen happeninget. Kastély
és telihold díszletezte a Figura előadását
a július végi estén, és a nézőtéri
padokon egymás mellett ültek a legelkötelezettebbek
és a legkíváncsibbak.
Kevesen
mennek színházba nálunk nyár közepén,
kivált a kisebb erdélyi városokban, ahol a nyári
kultúresemények és a fesztiválkultúra
szinte teljesen hiányzik. Az egy-két esetben, amikor a
színházak mégis belevágnak a
szabadnapokat galádul megrövidítő vállalkozásba,
amit egy nyári bemutató jelent, a nézőtéren
különleges hangulatot tapasztalni. Ezekre az előadásokra
nem járnak közömbös emberek, illendőségből
színházfogyasztók. Családi, baráti,
szakmai kötődés vagy a kedvtelés ülteti egy
sorba a színházi barátot, alkotót,
krónikást és a szórakozni vágyó,
be nem oltott helybélit.
Ilyen
igazi, eufóriára hangolt drukkercsapat gyűlt össze
a Figura Stúdió Színház
Gyergyószárhegyen, a Lázár-kastély
udvarán bemutatott előadásán, a Figaro
házasságán
július 29-én. A kastélyudvar bejátszható,
a darab cselekményét mintegy megelőlegező tere
lelkesít, még akkor is, ha az emelvényre
felállított, előfüggönnyel, oldaltakarással
ellátott színpad egyértelműen mutatja, alkotói
nem vették tudomásul a tér kínálta
lehetőségekről. Ám hiába a kukucskálószínpad
minden szigora, ezen az estén a közönség
mintha nem arra volna beállítva, hogy jólnevelt
csendben asszisztálja végig a színészek
munkáját.
 | | Figaro házassága - Bálint Éva, Bartha Boróka |
A
hangos felismerések és kommentárok pontosak és
érzékenyek, az ideális néző reakciói,
amelyekből visszafelé levezethetnénk az alkotói
szándékot - ez az anakronisztikus fogalompár
nagyon is érvényesnek látszik akkor, ha a
per-jelenet végén egy hang a nézőtérről
előbb jelenti be „Ő a fia!", mint hogy Marcellina ráismerne
Figaróban elrabolt gyermekére. A rendező Anger Zsolt
láthatóan a vígjátéki szüzsé
„szűz" lebonyolítására törekszik, ami,
Beaumarchais-ról lévén szó, egyfelől nem
is olyan egyszerű, másfelől önmagában is jó
játéklehetőségekkel szolgál, s így
elégségesnek bizonyul az este kitöltéséhez.
Hat
szereplő emelkedik ki az előadás cselekményéből,
de nem a hagyományos olvasatnak megfelelően, amely egymás
előképeinek tekinti Cherubint, Figarót és a
Grófot, egymásra rímeltetve a három
férfi-nő párt, hanem szinte véletlenszerűen. A
szereplőlista tizenegyre, tízre, azaz kilencre zsugorodik,
kimarad nemcsak a számtalan cseléd és paraszt,
hanem a törvényszéki szereplők is - ezeknek a
cselekményt előmozdító funkcióját
átveszi a Gróf, komikus szövegeiket pedig az
Antonia néven futó alak kapja. Innen a bizonytalanság
oka a szereplők számát illetően: Fanchette mindössze
néhány másodperc erejéig jelenik meg az
előadásban, hogy alakítója, Tamás Boglár
később eljátszhassa a Gróf iszákos
kertészét, az Antonióról Antoniára
keresztelt, férfiról nőre cserélt szereplőt. A
szerepösszevonás viszont gellert kap, mert az első
jelenetben „bennfelejtik" Antoniót.
 | | Figaro házassága - Szabó Eduárd, Szabó Tibor |
Szerencsétlen
kezdés. A könnyű fehér függöny mögül
Fanchette hangját halljuk, apját hívja, hogy
segítsen rajta, ne engedje, hogy a Gróf „ezt tegye"
vele. Az előszínpadon Bazilio késsel fenyegeti
Antoniót, hogy közbe ne léphessen. Sliccét
húzva lép ki a Gróf, Fanchette és Antonio
megszégyenülten távozik, hogy aztán ne
lássuk többé őket az előadásban. Az
Antonio-Antonia csere összekuszálódik, még
mielőtt sor kerülne rá (Antonia a darab szerinti második
felvonásban lép színre, elpanaszolni a Grófnak,
hogy szétdúlták az ágyásokat).
Ráadásul az előadás első jelenetének
Antonióját színészhiányban egy
civil alakítja, aki nagyon nem reagál sem a bentről
kiszűrődő kiáltozásra, sem Bazilio erőfitogtatására,
minek következtében a Baziliót játsszó
Szabó Eduárdnak sem igen van kivel szembeszállnia.
A Gróf szerepének értelmezésében
sem lesz folytatása a gátlástalan erőszakolónak.
A jelenet teljes egészében leszakad az utána
következő előadásról.
Amely
nem bocsátkozik különösebb olvasatok,
értelmezések kifejtésébe. Kikerüli a
darabban fellelhető társadalmi problematikát (feudális
vs. polgári), morális kérdéseket, a
gubanc-dramaturgiából kibontható létfilozófiát,
és a vígjátéki dimenzióra
koncentrál. Ez olyannyira jól sikerül, hogy amikor
Barabás Árpád hamleti komolysággal adja
elő Figaro monológját, ismét úgy érezni,
másik előadásból tévedt ide a jelenet. A
gyergyóiak előadásában a vágy a
cselekmény motorja, és az egyes szereplőket is
leginkább vágyuk milyensége, választott
tárgya és az annak megszerzésére bevetett
módszerek jellemzik. Szabó Tibor a megtévesztő
kezdőjelenet után stabilan hozza a hirtelen haragú,
minduntalan pisztolyával hadonászó, de a nő
előtt bármikor meghunyászkodó, kérésének
eleget tevő Grófot. Feszes piros-fekete öltözékében,
kihajtott gallérjával Almaviva olyan, mint egy
Lorca-paródia.
 | | Figaro házassága |
A
szerelmi szenvedély, féltékenység spanyol
ruhában, spanyol táncot jár - ez az elv
határozza meg Fekete Katalin jelmezeit és Bajnai Beáta
koreográfiáját. Figaro magasított derekú
nadrágja, Susann csípőn feszülő, csípő
alatt fodros szoknyája mindjárt az elején
felkonferálják a flamencót. Habár
csattognak a legyezők, feszülnek a testek, és pendülnek
a léptek, az igazi táncra várni kell a
menyegző-jelenetig. A szöveget olvasva e jelenetnek már
a fizikai lebonyolítása is roppant bonyolultnak tűnik.
Bajnai koreográfiájában a színészek
nemcsak a mozgás- és cselekvéssort abszolválják
jól, hanem saját figurájukat és az egész
viszonyrendszert is kiválóan jellemzik. Például
Cherubin idétlenül tipeg, balerinásan feje fölé
kanyarítja karjait - túloz a táncban, ahogy
tobzódik a vágyakozásban is. Antal D. Csaba
ájulni látszik, ha csak közelébe lép
az álszemérmes Grófnő - Bartha Boróka
mimikájával adja értésünkre, hogy
kedvére való e gyengeség -, és térdre
rogy, ha csak kimondja „Nő!"
Figaro
és Susann egymás iránti „egészséges"
és tisztességes vonzalmukkal, Barabás Árpád
és Bálint Éva kvázi-realista
alakításukkal válnak ki. Jogos rendezői
döntésnek látszik ez abban az előadásban,
amelynek a vágy a középpontja, ám
színészileg nem kedvező: a karakterjátszás
harsány forgatagában épp a két főszereplő
szürkül el.
 | | Figaro házassága - Barabás Árpád |
A
spanyol asszociáció éppúgy, mint az, hogy
első megjelenésükkor Figaro Susann lábát
borotválja, jól mutatja, hogy a rendező a nézői
kollektív tudásra és elvárásokra
épít (hisz annyit mindenki tud, hogy Figaro a sevillai
borbély). Tudja, hogy mit bír el a közönség,
és mit bír el a szöveg. Nagy darabokat hasít
ki Beaumarchais szövegéből, meghúzza például
az esti találka jelenetét, annak érdekében,
hogy beleszorítsa ezt a szövevényes, terjedelmes
művet a száz percnyi játékidőbe, és ne
veszítsük el türelmünket, de a fejetlenség
érzése is megérintsen. Viszont
meg is rakja a szöveget, vélhetőleg a munkafolyamat
során felmerülő ötleteknek engedve, szövegpoénokkal
és nagy színházi közhelyekkel: női
alsóneműbe öltözött férfi, anyázássá
pervertált felismerés („Anyád!"),
te-kis-faszozás, taknyozás stb., melyek a
nézőt nevetésre hergelni hivatottak.
És végül egy hasonlóan elhasznált
befejezés: mindez játék volt csak, lám, a
pisztoly sem igazi.
Egy
másik közhely, hogy a mű a befogadás pillanatában
teljesül be, a befogadó hozzájárulása
döntő jelentőségű. Július 29-én
Gyergyószárhegyen ez kétségtelenül
így volt. Marad az, hogy
hasonlóan jó közönséget reméljünk
a Figaro
házasságának
az őszi estékre
is.
Figura
Stúdió Színház
Beaumarchais:
Figaro
házassága
Barabás
Árpád, Bálint Éva, Szabó Tibor
m.v., Bartha Boróka, Tamás Boglár, Boros Mária,
Szabó Eduárd m.v., Antal D. Csaba, Veress László
m.v.
Rendező: Anger Zsolt
Díszlet:
Bodnár Enikő
Jelmez: Fekete Katalin
Koreográfus:
Bajnai Beáta
 |
