Cs. Gyimesi Éva

"Wass Albert a mítoszgyárban" (Márkus Béla)

„Egyetemes paradoxona az emberi létnek, hogy normateremtő, de ugyanakkor tetteinkben minduntalan normákat sértő lények vagyunk, mindennapi cselekvéseink gyakran ellentmondanak a hittel vallott ideális értékeknek, az »erkölcsi világrendnek«, és saját mércéink alatt botladozunk. 

Mert az ember nemcsak erkölcsi lény: ösztönök, indulatok, vonzalmak és érdekek keresztezik erkölcsi vagy egyéb értékválasztásainkat, tudatos döntéseinket. Innen származik a mindennapi morál következetlensége, a folyamatos önazonosság hiánya. Egy élet ellentmondásainak, összeférhetetlen értékválasztásainak megértéséhez, elfogadásához nem rációra, hanem részvétre, irgalomra van szükség, amely abból a tudatból származik, hogy mindannyian gyarlók vagyunk, és tetteinkben csak nagyon ritkán tudunk megfelelni akár a magunk szabta normáknak, belső meggyőződésünknek is. És e paradoxon alól a költő élete sem kivétel." Szilágyi Domokos költészetéről szóló monografikus esszé bevezetőjében, 1987 nyarán próbáltam a fenti módon megindokolni, miért mellőzöm irodalmi szövegértelmezéseimben az életrajzi tények bemutatását. (A forradalom után jelent meg a Kriterionnál Álom és értelem címmel - tiltott könyvek szabadon szalaggal).

Az általam ismert monográfiákban gyakran zavartak a biográfiai adathalmazok, amelyek elég ritkán vannak funkcionális kapcsolatban az adott életszakaszban született művek értékjelentéseivel. Az író munkássága attól függetlenül is értékes lehet, hogy hol járt iskolába, ki volt a szeretője, mi volt a pártszimpátiája, és milyen betegségei voltak. Sőt, a műalkotás kiemelkedő voltát éppenséggel rendszerint az szokta bizonyítani,  hogy a szerző személyére vonatkozó konkrét ismeretek nélkül is évszázadokon át érvényes üzenetet hordoznak, más nyelvekre lefordítva is érzékelhető esztétikai értékeket, örök szépségeket.

A Wass Albertet kedvencükként olvasók, és kultuszának legfőbb fenntartói, akiknek Turcsány Péter és a kiadók csupán eszközei annak, hogy a műveletlenebb, nem hivatásos olvasók frusztrációit, múltnosztalgiáját kihasználják, most joggal kérdezhetik: miért nem választom szét felmagasztalt írójuk esetében is a művek esztétikai értékét az író kétes értékű egyéb megnyilvánulásaitól?

Bevallom, eredetileg az ő esetében is úgy szerettem volna olvasni, hogy ne figyeljek arra, mit mondanak a háborús bűnösségét tényként felfogó ellenfelei. (Egyébként a „tény" mellé, hogy nyilaskeresztes igazolványa van, a Turcsány Péter által kifogásolt első írásomban én is kérdőjelet tettem. Lásd: Wass-fogak) 

Kimondottan örültem annak, hogy a meglehetősen szegényesnek mutatkozó két világháború közötti erdélyi regényirodalom „száműzött" szerzőinek egyike most sorozatban megjelenik, és elkezdtem olvasni őt. Menet közben többször is fennakadtam azon, hogy ha vannak is lektűr értelemben vett olvasmányosabb szövegei, minduntalan önmagát mitizálja, jeleneteket, cselekmény-motívumokat, párbeszédeket ismétel önmagától rögeszmésen, nem tudja a kompozíció és a hibátlan stílus titkait, de ami leginkább zavaró, az, hogy állandóan kilóg minden - főként háború utáni - munkájából az ideológiai lóláb. Először a magam előítéleteiben kerestem az okot, ugyanis már a hetvenes évektől radikálisan kritizáltam a baloldali irodalom egykori teljhatalmú kanonizátorát, Gaál Gábort, aki a szocialista irányregényt propagálta élete végéig. (Lásd: Teremtett világ. Rendhagyó bevezetés az irodalomba. Kriterion, 1983).

Nos, amit vörösben nem fogadok el, azt trikolórban és főleg barnában sem szeretem. Ebből származhatott az érzékenységem arra, amit ő művel, mert az is sematikus irányregény, amelyben a magamfajták egyébként megszoktuk az említett „patákat". De akkor még azt terveztem, kiadom fiatal kutatóknak doktori témaként, s nem mondok el semmit abból, amit érzek, sőt a rendelkezésemre álló egyéb információkat sem adom át, hadd legyen az a doktorandus mindenekelőtt elfogulatlan olvasó. Jelentkezett is egy nagyon fiatal és értelmes kolozsvári magyar szakos tanár a Kultusz és kanonizáció. Wass Albert munkássága című témára. Arra kértem a fiatalembert, a nevét jól ismert okokból nem szeretném felfedni, mindenekelőtt kezdje el olvasni az író szépirodalmi műveit, kronológiai sorrendben, írjon előbb rövid recenziókat, irodalomkritikát, esszét, hiszen én sem doktorként, hanem diákként kezdtem el ilyesmit írni. Láttam, hogy írásai jó értelmezési, értékelési készségről tanúskodnak, de a harmadik alkalommal kiderült, hogy ízlése ellenére vannak bizonyos dolgok, olyannyira, hogy akaratán kívül, időnként karikatúraszerű, parodizáló nyelvi képet alkotott olvasmányáról, majd azt mondta: „Ehhez nincs kedvem, tanárnő."

Olyan vonásokat vett észre, amiket Wass Albert Turcsány Péter által felsorolt kritikusainak egy része is jelzett korábban (csak arról a Kráter kiadója hallgat), de főként ebben az évben Horváth Sz. Ferenc és Biró Béla, valamint eddig számomra legalaposabb elemzője, Márkus Béla. Mindegyik írás szerepel a A7 már említett portálján, és amit ezeken kívül ismerek, azt most nem számítom be.

Ami a Farkasverem című regényt illeti, amelyik állítólag megkapta a Baumgarten-díjat, arról is többen megállapították már régebben, például Láng Gusztáv, hogy jó, bár korántsem remekmű. De hát tudjuk, a korabeli anyaországi kritika is kettős mércével mért, és erről Babits Mihálynak magának sem volt túlságosan jó véleménye Az én erdélyiségem című írásában. Nagyon furcsa és jellemző, hogy ebben a vonatkozásban még 1998-ban is milyen állásponton van az erdélyieket felkaroló, talán legtekintélyesebb kanonizátor, Pomogáts Béla, aki máig legitimálni látszik a mi szépíróinkra vonatkozó beszűkült horizontot, és ilyen útmutatást ád: „... Az erdélyi magyar irodalomnak továbbra is egy kisebbségi sorba taszított nemzeti közösség törekvéseit, gondjait és reményeit kell kifejeznie, a nemzeti önazonosság-tudatot kell őriznie, a nagy történelmi értékeket és hagyományokat kell védelmeznie."  - mintha ma, együtt a sokmillió más nemzeti kisebbséggel, az Unió új térképén, a bontakozó szabadságban is aktuális lenne mentális szinten megmaradni a múltban és a provinciális bezárkózásban. (Pomogáts: Kisebbség és humánum. Műértelmezések az erdélyi magyar irodalomból. 2, átdolg. kiadás, Korona Nova, Bp., 1998.) 1998! Vajon így van-e rendjén?

Vajon ma ezeknek a kisebbségeknek nem inkább a nyugati gazdasági terjeszkedést menedzselő brüsszeli elmeőrségtől, és a globalizációs irányregénytől kellene félniük?

Márkus Béla a fentieken kívül, a Tiszatáj 2005 júliusi számában rámutatott már az első Wass-monográfia (szerzője Szűcsné Hankó Enikő) módszereinek és értelmezési horizontjának enyhén szólva nem elég szakszerű jellegére is, ami véleményem szerint a legutóbbi, díszkiadásban megjelent kötet irodalmi elemzéseire is jellemző (Wass Albert igazsága. A gróf emigrált, az író otthon maradt. Szerk.: Raffay Ernő, Takaró Mihály, Somlai Zsuzsanna, Szabad Tér-Czegei Wass Foundation, h. n., 2004). Ebben a szerzők, Takaró Mihállyal az élen, valójában nem a regények esztétikai értékét, hanem a legnagyobb magyar írók közé sorolt Wassnak a feddhetetlen emberségét és magyarságát bizonygatják.

Akik az említett „hozsannákat" elolvasták, úgy gondolhatják, joggal tiltakozhatnak az ellen, hogy én viszont immorálisnak és ízléstelennek, náci szellemiségűnek tartottam és tartom Wass Albertet, és ez - hogy milyen politika vonzotta -  nem is lenne akkora baj, ha a verbálisan agresszív szellemiség a regények fogyasztói körében nem kezdené meghatározni azoknak az olvasói horizontját, akiken a kultikus személy istenítése által ma akkora szimbolikus hatalmat gyakorolhatnak a nyilas szelleműek és a hungaristák, hogy Erdélyben ma az öregebbek és a  háború utáni unokakorú nemzedék számára az ő könyvei értékesebbek, mint a Biblia. Nem csoda ennek a morális erőszaknak a sikere, ami az erdélyi emberek felszabadulatlanságát, frusztráltságát manipulálja, ha alapítványuk még a mindenkori magyar kormányok anyagi támogatásával is megalapozottan dicsekedhetik. Így lett ma ez a Kiadó magyar kultúrpolitikai nagyhatalommá. Vajon nem példátlan ez a fonákság az Európába integrálódni igyekvő anyaországban?

Sőt Erdélyben és odaát is élvezi az összes történelmi egyházak, mint legtekintélyesebb instanciák, templomokban oly gyakran kifejezett áldását, amelyben a pappá szenteltek, idézvén őt, folytonosan „felkenik" azt a messianisztikusan öntelt írót, aki a nemzetet és önmagát Isten elé helyezi. Múltkori kritikám első mondata, ama Wass Albert idézet a Jönnek!-ből, tulajdonképpen az egyházakat próbálta volna megszólítani, hogy a keresztény értékrenddel mennyire ellentétes, amit ő hirdet folytonosan, minden regényében, és ami kiáltó ellentmondásban áll „keresztyéni" bizonyságtételével. Hogy a musicallé átdolgozott mű mennyire silány, arról jó kritika jelent meg ugyancsak A7 portálján, Boros Kinga tollából.

Hogy a Nemzet és a Haza fogalmával visszaélve mennyi embertelen erőszak és vérontás vált lehetségessé a tizenkilencedik és a huszadik században, azt legnagyobbjaink közül már Széchenyi István és Babits Mihály is szóvá tette. Az utóbbi szerző kapcsán erről tanulmányt közöltem a Colloquium Transsylvanicumban, Nemzet és kereszténység Babits esszéiben címmel (Mentor, 1998.) Hogy Wass Albert immorális, mert hazug és képmutató, és én ilyesmit állítottam, abban korántsem vagyok egyedül. Erről Teleki Béla gróf is szót ejt magánleveleiben, amelyek a kolozsvári kutató, Tibori Szabó Zoltán birtokában vannak.

Az Erdélyi Párt néhai elnöke, és az értünk valóban jó hatással dolgozó HHRF egyik alapítója  Botár Istvánnak írta a '80-as években, Kanadába: "Abban igazad van, hogy Wass Albi szemtelenkedése egy utálat. Néha a fejére kell ütni, akkor egy ideig rendesebb, de kutyából nem lesz szalonna. Ő egy moral insanity eset, és ebben a korban már nem fog megváltozni.(...) Most minden szervezet (az Északamerikai Erdélyi Szervezetek - Cs. Gy. É.) benne van az összefogásban, kivéve a Zolcsák-Wass Albi féle kelekótya és felelőtlen, demagóg Erdélyi Világszövetséget."

Teleki Béla erdélyisége című könyvében Tibori a kilencvenes évek elején közölte első forráskutatási eredményeit gróf Teleki Béla reálpolitikai irányvonalával kapcsolatban, és itt olvasható Vita Sándor értékelése is: "Teleki Béla tisztában volt azzal, hogy a magyar politikának illúziói voltak Erdélyt illetően. Neki elég éles ellentétei voltak Amerikában Wass Alberttel, illetve Zolcsákkal, akik a >>mindent vissza<< elvén álltak. Teleki Béla sosem állott ezen az alapon. Ő tisztában volt vele, hogy Erdély egy nemzetiségileg vegyes terület, ahol csak olyan megoldás képzelhető el, hogy a magyarok és a románok valamilyen közös államot próbálnak létrehozni." (Bővebben a megjelölt című kiadványban. Erdélyi Kiskönyvtár, NIS Kiadó, Kvár, 1993.)

Ami Wass Albert könyveit illeti, irodalmi szempontból legfeljebb a nemzeti-romantikus lektűr, mint populáris műfaj kategóriájába tartozhatnának, ami azonban merőben anakronisztikus ma, mert nem a nemzeti romantika korában, hanem jórészt a huszadik század második felében keletkeztek, vagyis a holokauszt után, amelyet az író tagadni látszik. Erre vonatkozólag döbbenetes bizonyítékot tartalmaz annak a Szemenyei-Kiss Tamásnak a cikke (ugyanazon a portálon), aki már 18 000 oldalnyi dokumentumanyagot helyezett el a nyilas és hungarista mozgalom hagyományairól és jelenéről az Országos Széchenyi Könyvtárban, és tőle, A7-beli cikkből, veszem a Wass Albert-idézetet, az írónak 1993-ban, az Új Világ című szélsőjobboldali lapban megjelent írásából: „...Noha a magyarországi zsidók kiváltságos osztályt képeznek, soha, semmiféle hűséget nem tanúsítottak a magyar nemzet iránt. Valahányszor Magyarország a szabadságáért küzdött a Habsburg elnyomás ellen, ők az ellenséggel tartottak, és akárhányszor levertek egy felkelést, némely zsidó is részesedett a hűséges hazafiak elkobzott birtokaiból. Már ez egymagában is elidegenítette magyar népet, különösen a középosztályt, a zsidóságtól. - De a magyarországi zsidók által elkövetett legnagyobb hiba abból állt, hogy magukhoz ragadták a vezetőszerepet a kommunista pártban. Először 1918-ban, amikor a kunbélákkal és a Szamuelly fívérekkel az élen, zsidók vették át az ország vezetését. (...) Miután visszatértek a 'német haláltáborokból' vezető állásokba kerültek, amelyek a kifosztott nemzet megmaradt javait kezelték, főként azoknak a megbüntetésével foglalkoztak, akiket a kommunista irányzat a 'rendszer ellenségének' tekintett." (Az idézet Wass Albert írásából megtalálható a Turulfészek Kaliforniában... című Szemenyei-cikkben)

A „'német haláltáborokból' visszatértek"? Nos, nemrégiben (2007-ben) jelent meg A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, három kötetben, amelyből kiderül, hogy a magyar hatóságok - német segítség nélkül is - deportálták, már 1940 őszétől kezdve, az erdélyi zsidóság egy részét. Hogy aztán a német megszállás után, Budapest részleges kivételével, az ország valamennyi vármegyéjében befejezzék a korábban elkezdett népirtást (Főszerk.: Randolph L. Braham, Park Kiadó, Bp., 2007). Tudjuk, milyen kevesen tértek vissza, és hogy többségük azután elhagyta szülőhelyét, és szétszóródott a világban vagy alijázott. Amikor a nyilasok hatalomra kerültek, a végzetes deportálás már befejeződött. (Űrök a kollektív emlékezetben címmel írtam erről az említett portálon).

Wass Albert tehát a regényeiben és publicisztikáiban nem csupán zsidózik (oláhozik, stb.), és ezzel mai olvasóiban is újratermeli az ellenségképző sztereotípiákat, hanem fenti „tanulmányában" tagadta a holokausztot is. Ez ugyan nem háborús bűn, de ma minden civilizált országban elítélik.

Wass Albert számomra sem íróként, sem emberként nem feddhetetlen érték. De mint minden halandót, talán az irgalom megilleti, hiszen nem lehet tudni, milyen lélekkel, meggyőződéssel ment át  végül a túlvilágra. Ezt csupán a Fennvaló ítélheti meg, akihez, mint láttuk, igen ambivalensen viszonyul. Viszont a nem sok jóindulatról, ám igen sok pénzről árulkodó  talapzat és diadalív talmi foglalatában, amelyben a kultuszteremtők ma őt, mint írófejedelmet elhelyezték, számomra csupán egy nagy üres hely létezik.

Megjelent az Élet és Irodalom július 20-i számában. 

Hozzászólások (19)

homályzóna
Írta: Twain , 2007. 08. 01.

Jó írás, értékén kezeli Wasst! Grat!
Ez a Boglár-féle népség persze rögtön szügyébe vágott fejjel galoppozik megvédeni a "MAGYAR"-t(LOL), ugyan lövése sincs miről van szó, de máris tiltakozik, ellentmond, bizonygat. Az ő identitásuk olyan kurva gyenge lábakon áll, ami az igazság leghalványabb lehelletétől is fölborul. A magyarság állandó "megvédése" nélkül életük értelmetlen, létük fölösleges vegetálás egy irracionális világban. A strandon árpádcsíkos úszógatyát hord mert bármilyen más színkombináció megingatja önazonosságában.
Üzenem Boglárnak, hogy a zsoldos és a vazallus nem szinonímák és hogy Wasst visszahelyezni korábbi állapotába annyit jelentene, hogy a kutya sem olvasná. Na, ezzel egyetértek!

...
Írta: Mark , 2007. 08. 02.

Köszi Napsugár, vártam már! Egyszerű vagy mint a raklap és kiszámítható mint minden turbómagyar! Wassról semmit? Nem olvasod? Igazad van, kár az időt pocsékolni.

...
Írta: Etranger , 2007. 08. 02.

Az érték matematikai fogalom, kalkuláció, ergo darabszám mennyi könyvet vesznek meg ---> mindenképp értékes vállalkozás Wass Albert-könyvek kiadásával foglalatoskodni...mára a közvélekedés, mint tudjuk a mennyiségi gondolkodás terméke, így, minőséget számonkérni eleve kudarc, nomeg Hamvas óta tudjuk: a nemzeti szellem a szellem működésének alacsonyabb foka, ezzel nem is lenne baj, csupán azzal, hogy a Wass-művekből hiányzik - kvalitásilag - az alázat és a szabadság...

ui. mindösszeset olvastam, olvasom, és olvasni fogom.

...
Írta: Mark , 2007. 08. 03.

Bizony Boglár, kellemetlen lehetett neked a magyar-t csupa nagybetűvel írni, úgyhogy nézz utána a kommentedben és sürgősen hülyézd le magad!
Nyelvhasználatomra vonatkozó felhívásodból világosan látszik, hogy a magyar flórából a te kedvenced a talajgyökér, melyhez tökéletesen sikerült adaptálódnod.
Ja, az "INDOEU." anyanyelvhez meg grat! Vagy MegaLOL! Tetszés szerint.

...
Írta: Mark , 2007. 08. 07.

Igazad van Józsa Jancsi, Wass szellemi ganéjába kár túrkálni. Nem válik arannyá, hiába fényesítik!
Mellesleg én itthon vagyok, voltam és leszek, a geróf szaladt világgá félelmében.

A zsidók üldözése nem 1944-ben kezdődött el...
Írta: szemenyei , 2007. 08. 07.

hanem sokkal korábban,a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején. Szlovákia,Románia ill. Magyarország a rendeleti úton bevezetett zsidótörvények életbeléptetését követően ezrével küldte a bori bányákba dolgozni (és meghalni) a zsidó honfitársainkat.

az ÉS-be csak úgy fért be csgyé ha nácizik...
Írta: jani a gáton , 2007. 08. 16.

...különben senki se venné számon. Kinek használ egy frusztrált entellektüell? szomorú...

...
Írta: Csaba , 2007. 08. 28.

Miért törlik az ellenvéleményeket?Hol van pld Napsugár hozzászólása.Mintha egy ember írná ezt az egész oldalt és hazudozna itt össze-vissza.Hiába a sok hazudozás szemenyeitől,marktól,ebből úgysem marad meg semmi.Bezzeg Wass szellemisége marad,csak úgy,mint a KŐ.A rostát pedig már lyukasszák odafönt:maradnak az IGAZAK,JÓK ÉS BÉKESSÉGESEK,a szennyet/szemenyei és a többi hazugokat/ pedig elmossa a víz és semmi nem marad belőlük,hát csak nyugodtan fárasszák magukat és töltsék le a még hátralévő pici idejüket,egyébként teljesen feleslegesen és értelmetlenül!!!

A víz szalad, Wass Albert marad
Írta: etr , 2007. 08. 29.

"Bezzeg Wass szellemisége marad,csak úgy,mint a KŐ"

Wass Albertrol
Írta: emelda. , 2007. 09. 20.

Ami Wass Albert irodalmi
munkait illeti,nem sokat mondhatok,mert amugyis csak a Fubtinelli boszorkanyt olvastam amit
bizonyos szempontbol erdekesnek lattam,foleg a
temajat illetoen.
Ettol eltekintve es attol is,hogy olyan ideolo
giai es politikai beallitottsagu volt amilyennek sokan leirjak,
akkor az a vad miszerint
esetleges 4-5 ember meggyilkolasanak a felbujtoja,genocidium lett
volna az egyenesen hulyeseg.Azt is gondolom,
hogy ha igaz az,hogy nem o
volt a ludas azon tettek
elkoveteseben amivel megva
doltak es halalra iteltek,
jogszeru volna ha rehabilitalnak.Ugyanis nem
azert iteltek el amiert ilyen-vagy olyan nezeteket
vallott,hanem rafogtak olyasmit amit allitolag nem o kovetett el.De az a
baj,hogy nalunk a jogra valo hivatkozas csak kirakati tema,a gyakorlat-
ban a szenvedelyek,a rosszhiszemuseg es nemzeti
elfogultsag ervenyesulnek.

...
Írta: Csaba , 2007. 09. 24.

...és az is baj,hogy nagyon sok rosszindulatú és hazug ember van...és a hazugság többször körbejár a földön,mire az igazság csak elindul.Ugyanis az igaz embernek nincs szüksége magyarázkodásra,a hazug ember viszont állandó késztetést érez,hogy hazugságait tovább adja és minél többet ártson,ahol és amiben csak tud.Én azt is bűnösnek tartom,aki hazugságot meghallgat és továbbad,vagy együtt örül a kárörvendőkkel.A Wass-per egy koncepciós per volt.Semmi köze nem volt sem Wass Albertnek sem édesapjának a katona szökevények meggyilkolásához.Amennyiben megtörténne a rehabilitálás:vissza kellene mindent adni a Wass családnak,na ezt nem akarják a románok.

...
Írta: Zsolt , 2007. 10. 29.

Kérem,
csak a pontosság kedvéért.
Nem katonaszökevényeket (mivel a vissza csatolt területeken még nem voltak behívások), hanem sziguranca kémeket,(vagy annak látszókat),korábban
hatalmaskodó "tongébereket" likvidáltak bírói eljárás mellőzésével.
A felszabadító alakulat parancsnokának személyes motivációja miatt.
Wass Albert nem volt sem részes, sem felbujtó.Távol volt.Tartósan.Elérhetetlenül.
Az édesapja közreműködése már nem ennyire sommásan tisztázható.Nyilvánvaló, hogy nem hagyható figyelmen kívül oligarchikus, paternalista mentalitása.
Nem bosszút állt,hanem rendet rakott (az Ő feudális szemlélete alapján) ősi birtokán.(Lásd: A kastély árnyékában , Mire a fák megnőnek, Kard és kasza stb.)
Nyilván nem ment részletekbe az eljárással kapcsolatban. Azt nem is sejtette, de gondolom nem is érdekelte. Miért is?
Dehát háború volt,(I I vh.) ahol milliószámra pusztultak el katonák a frontokon. Sőt kémek is "dögivel".(Lásd: Maugham- Ashenden novellák.)
Aztán meg miért kellene nagyobb szolidaritást, felelősséget számonkérni a Wass grófokon, mint pl. a román királyon, aki húszasával folytatta meg az ellenzéki Vasgárdistákat.(Némi személyes motivációval is.Lásd: Lupescuné ügy. )
Én sem lennék elszomorodva, ha a halálbüntetés visszaállítása után kipucolnák a gyermekgyilkosoktól és más ilyenektől börtöneinket.
Nem mennék nézegetni a kivégzésüket(az a bosszúálló mentalitásuak élvezete), de befizetnék az egyházi temetésükre.
A likvidált román és román-zsidó egyének (regáti kategória) kivégzéséhez gróf Wasséknak
nem volt több közük, mint annyi, hogy nem hullattak könnyet értük.
Tán még annyi, hogy az öreg
gróf feltáró helyzetelemzést adott a magyar katonai alakulat felderítéssel megbízott tisztjeinek.
Na és. Állampolgári(magyar jogalanyként), és hazafias kötelessége volt.
A mai magyar hatályos jogrend szerint is ez lenne a kötelessége.
Amúgy meg jól is tette!
A szerencse kereke forgandó.
Ezt mindenkinek jó észbe venni. Ma is!(A román erre azt mondja:Cine mintye!)

Gratulálok Zsolt, így kell vitatkozni!
Írta: CyberEnemy , 2007. 10. 30.

Érdekes gondolatokat vetett fel Zsolt, és értelmeseket is, mert ezúttal nem a tanulmányok szerzőivel foglalkozott. - Ha elfogadjuk a Wass-család magatartását (mert arisztokrataként és magyarként Zsolt szerint helyesen cselekedtek), akkor el kell vagy el lehet fogadni a románok magatartását is ebben az ügyben. Ha az amerikaiak a szövetségesekkel együtt elvesztették volna a háborút, akkor a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba miatt tucatjával végezték volna ki az amerikai politikusokat és katonákat. De mint ismert, nem így történt... A románok egy kicsit a győztesek "jogán" is ítélkeztek, ezért van az, hogy nagy számban találhatunk Wass Albert esetében szimpatizánsokat. De még ekkor is felvetődik a kérdés: hogyan, miként tudják a Wass-hívők megmagyarázni azt, hogy két alkalommal is horogkereszttel díszített kitüntetést vett át a Harmadik Birodalom vezetőitől? Mint arisztokrata nem tehette volna meg ezt, de magyarként sem, hiszen Hitler Magyarország katonai megszállására utasította a hadseregét. A fentiekhez hasonló vitát lehetne kezdeményezni a néhai erdélyi gróf lelkiismeretéről, részben a felesége cserbenhagyása miatt, és azért is, mert az Amerikában letelepedett író a keresztény vallását is felcserélte a Scientológiai Egyházra. És ha a vitából még mindíg nem lenne elég, akkor is sokan megkérdezhetnék: hogyan lehet az, hogy egyetlen fiát sem tanította meg magyarul az Egyesült Államokban?
Hát, valahogy így kellene sorról-sorra megvitatni azokat az írásokat, melyeket Nagy László, Cs.Gyimesi Éva vagy Szemenyei-Kiss Tamás
publikált ezeken az oldalakon.

A két ördög nem alszik
Írta: szemenyei , 2007. 11. 19.

Zsolt legutóbbi hozzászólását olvasva, mintha Szász Lóránt/Turcsány Péter kettős ördögi tervét, a jogászukkal immár hármasban kifundált ötletét járnám körül: új stratégia
készül gróf czegei Wass Albert tisztára mosdatása érdekében. - Az új koncepció elfo-
gadná a román állam, a kolozsvári bíróság ál-
tal hozott ítélet id.Wass Endre grófra vonat-
kozó részét, de továbbra is kitartanak amellett, hogy Albert grófnak semmi köze sem
volt a gyílkosságokhoz... Így (gondolják Wass Albert "barátai") a román kecske is jóllakik és a további kiadásokból nekik is több jut a bankszámlájukra.

Nem szerecsenymosdatás, egyszerű rehabilitáció
Írta: Zsolt , 2007. 11. 26.

Tisztelt Szemenyei Úr!
Aki nem bűnös azt csak de officie kell rehabilitálni.
Wass Albert gróf nem volt jelen, nem is tudott semmi módon kommunikálni a cselekmény elkövetőivel. Nincs alapja a kriminális pernek.
Nulla crimen, sine lege.
Amúgy azt sem írtam volt, hogy Wass Endre részes,
vagy felbújtó volt. Csak annyit, hogy az Ő esetében vizsgálható a vád.
Önmagában az, hogy valami feltételezhető, még nem alapoz meg egy halálos ítéletet.
Nagyon kérem, ne tuszkoljon semmit a száma.
Még "román kecske tőgyét" se.

...
Írta: Zsolt , 2007. 11. 26.

Kedves C. Enemy!
1) A vaskeresztben nem volt horogkereszt.
Amúgy már az első világháboró alatt is adták vitézi magatartásért.
2)Jeleztem volt, hogy "nem libatömésért" adományozták.
Kapott ilyet számos bátor magyar, aki az ellenséggel hősiesen megütközött. Egyebekben Almásy László (az angol beteg) és Vargha Imre szobrászművészünk is.
Nem kérelemre ment a dolog, mint a vitézi cím, hanem parancsnoki felterjesztés alapján.
Továbbá, amikor Hitler megszállta Magyarországot, már réges rég átvette gróf Wass a két kitüntetést. Oroszországban volt sikeres partizánelhárító. 1942-ben és 1943-ban.
Hogy mit tetszik azzal mondani,hogy mint magyar főrend át sem vehette volna, igazán nem értem.
Abban viszont teljesen igaza van, hogy a hirosimai,nagaszakii,bagdadi,afganisztáni tömeggyilkosoknak is pont úgy kötélen lenne a helyük, mint Gőring holttestének.

...
Írta: CyberEnemy , 2007. 11. 26.

Kedves Zsolt! - A Vaskereszt, mint háborús időkben adományozott kitüntetés, valóban nem tartalmazott horogkeresztet - egészen 1939-ig.
Eztkövetően a Harmadik Birodalom által adományozott kitüntetés a Vaskereszt közepén elhelyezett dombornyomásos horogkeresztet ábrázolta és íly' módon lényeges különbséget szükséges megállapítani: ezt a kitüntetést csak azok vették át, akik teljes mértékben azonosultak a pártállam törekvéseivel.
Úgy vélem, az nem mentség, hogy mások is átvették ezt a kitüntetést... Tisztességes ember
(a történtek tükrében)ilyen kitüntetést nem vett át. - Wass Albert 1943-tól vett részt az úgynevezett partizánelhárító tevékenységben Ukrajnában a németek oldalán, később egyedüli magyarként, megbízhatósága jeléül a német-olasz
bizottság mellett szolgálhatott Kolozsváron és
Brassóban.
Azt, hogy főrend létére nem vehetett volna át hitleri kitüntetést, az arisztokrácia feltételezett büszkeségével indokolhatnám - de a második világháború idején ez a fajta arisztokrácia (sajnos) már nem létezett, ismert,
hogy a Nyilaskeresztes Pártban is volt jónéhány
főrend. Göring-témában: a német nyelvben nincs hosszú (') ékezet. Minden másban egyetértek Önnel.

...
Írta: Zsolt , 2007. 11. 28.

Kedves C.Enemy!
Nem tudom alappal vitatni (egyelőre) azt, amit a Vaskereszt II. vh. alatti változatáról írt.
Azt már annál inkább, hogy kik vették át.
Teljes mértékű nézetazonosság a náci állam ideológiájával nem volt a feltétele az elnyerésének. Nem párt-kitüntetés,hanem hadi érdemrend volt. Egyes csapattesteink Ukrajnában német kommandó alatt harcoltak.
Amúgy szíves figyelmébe ajánlom, hogy a németek és olaszok hadiszövetségeseink voltak.
Az oroszok stb. pedig az ellenségeink.
Azt nem értem, amit Wass gróf brassói és kolozsvári beosztásáról írt.
Pláne,hogy egyedüli magyarként...
Amúgy hányan kellett volna ott lenni?
És kinek. Nem egy nyelveket beszélő erdélyi arisztokratának? Nem olyannak, aki a román viszonyokat is kiválóan ismeri?
Aztán azt, hogy milyen velleitásu volt a magyar arisztokrácia a világháború idején abból kikövetkeztetni, hogy Pálffy és Festetits grófok,(már 1935 óta egyébként)
nyilas párvezetők /miniszterek/voltak, nem merném.
Bethlen,Apor,stb is főrend volt, és mégsem paktált a némettel egyikük sem.Sőt. Viszont meg is kapták a ruszkiktól a jutalmukat.
Amúgy mégegyszer: nem a háborút megnyerők, hanem az elvesztők szövetségében voltunk.
Ne tessék most úgy tenni, mintha mi nyertük volna meg a háborút, mondjuk a németek ellen! Minket győztek le az oroszok, angolok, amerikaiak, meg még néhány később társult náció.
Na jó:Göring rövid "ö". Tudomásul szolgál.
Amint az is amit a "főúri tartásról" tetszett tanítani.(A történelem távlatából.)Meg az az okosság,hogy a román bíróság egy kicsit a győztes jogán ítélt a Wass grófok ügyében. "Egy kicsit" halálra ítélte őket. "Egy kicsit..." Kolosszális!
A többivel én is egyetértek.

Wass Albert és a második világháború
Írta: CyberEnemy , 2007. 11. 28.

Igaza van Zsolt, butaság volt azt írni, hogy a románok egy kicsit a győztesek jogán is ítélkeztek. - A lényegen azonban ez nem változtat semmit. Wass Albert oly' mértékben volt románellenes és annyira kötődött a világháborúvesztes Magyarországhoz és Németországhoz, hogy a meghozott ítéletet borítékolni lehetett volna.
A háború utolsó másfél évében kolozsvári és brassói székhellyel működött egy német-olasz tiszti bizottság, amely hivatott volt megállapítani és szankcionálni a román királyság
alattvalóinak a magyarok ellen elkövetett bűneit. Mivel Wass Albert úgymond specialista volt e téren, ráadásul a magyarok és a németek is megbíztak benne, a magyar VKF Őt delegálta
a tiszti bizottság mellé(!). Mint ismert, Wass Albert ezt az időszakot megemlítette az önéletrajzában is, kihangsúlyozva: "Naponta 2-3 embert tartóztattunk le..." - Ezt követően már nincs ok a csodálkozásra: az erdélyi gróf olyan nem katonai jellegű tevékenységet végzett az olaszokkal és a németekkel együtt, amiért elfogása esetén statáriális bíróság végeztette volna ki.
A Vaskereszt, mint hadi érdemjel leírása megtalálható az interneten is, az eredetileg nem
pártjelvényt 1939 után a háború végéig horogkereszt kiegészítéssel adták azoknak, akik
arra érdemesek voltak. - Az Apor bárók egyikét,
aki szembeszállt a nyilasokkal, majd a szovjet hadsereg katonáival is, a háború utolsó napjaiban szovjet katonák lőtték le.
Kedves Zsolt, ne haragudjon, de én nem tanítok és nem oktatok ki senkit, viszont sokat olvasok - innen tudtam meg azt is, hogy a Vaskeresztet 1939-1945 között kiegészítették a
horogkereszttel.

Szóljon hozzá Ön is!

Név

Email

Cím

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés